Miért is ne adjak tippeket?

Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallottam azt, hogy önző vagyok és nem akarok másnak segíteni vagy épp ha segítek nem ért belőle semmit sem. Abban igaza van mindenkinek, hogy nem az a fajta embertípus vagyok aki közérthetően úgymond utcanyelven ki tudja magát fejezni egy-egy adott témakörön belül.

Persze ezzel semmi baj nincs hisz aki egy kicsit ért ahhoz amiről beszélgetünk vagy épp ismeri azokat a jellegzetes fogalmakat és apróságokat amikről mondjuk egy Fotós egy másik Fotóssal eszmecserébe bonyolódhat akkor nincs semmi gond.

Azonban aki most fog életében na jó igen nem először kitudja hányadszor de még a mai napig nem tudja minek vannak azok a betűk a tárcsára rajzolva hisz a zöld autómata keret vagy a nagy P betű majdhogynem képes mindent elvégezni sőt ha süt a nap még a vakuval sem kel macerálnunk hisz a nagy P betű mindent megtesz helyettünk.

Az már más kérdés, hogy este a nagy P betű inkább ellenség mint sem segítőkész partner főleg ha a vakut sem ugrasztjuk elő a bokorból. Ekkor szokás a zöld keretre csavarni aztán majd az mindent megtesz hisz ha már ilyen drága gépet vettünk akkor ne mi szórakozzunk a beállításokkal.

Valamiben igaza is van annak aki ezt mondja hisz az automatika a fényképezőgépekben is főleg a digitális tükörreflexes gépekben nagyon precíz munkát tud végezni mégsem tudja a fotós minden gondolatát vagy épp elképzelését kitalálni és alkalmazni.

Ezért és nem más miatt került a tárcsára a motívumok helyett még pár betű is amik közül mondjuk én majdnem minden pillanatban az M-et választom vagyis a teljesen manuális mondjuk úgy kézzel beállítható módot. Aminek a kiválasztása után illetve jóval előtte már gondolkodni is kell és itt már meg kell, hogy legyen az elképzelés hisz ha nincs, akkor sincs semmi baj hisz kipróbálhatunk mindent csak nem biztos, hogy ez célravezető főleg akkor amikor nem egy a helyében álló tárgyat szeretnénk lefotózni.

Persze ez a nagy M betű nem érvényes akkor, amikor a tegnap esti műtermes fotózás után fáradtan és a finom Pizza illatát érezve hanyagul otthagytuk a gépet az asztalon a megszokott beállításokkal és amint felmorzsoltuk az utolsó szeletet is már nem volt máshoz kedvünk mint lefeküdni. Persze ilyenkor történik meg az emberrel az, hogy másnap mikor autóba ül és egy gyors fotót lehetne vagy épp kell készíteni egy pár másodpercig aktuális témáról akkor jövünk rá, hogy a nagy M miatt zársebességet is sőt még rekeszt is állíthatnék.

Mégsem teszem hisz nincs idő és ekkor van az, hogy a nagy P-re, vagyis a programautomatikára csavarom én is a tárcsát, ami pillanatok alatt elvégzi a szükséges beállításokat és nem művészfotó de legalább sikerült a dokumentumfotós sorozatunkat egy újabb taggal bővítenünk.

Épp ezért gondoltam arra, hogy pár hétköznapi szituációval fogom az elkövetkezendőkben bemutatni azt, hogy mi miért is tud úgy alakulni ahogy épp alakul vagy alakult. Biztos vagyok benne, hogy nem leszek most sem nagyon utcanyelvű a megfogalmazásban ennek ellenére nyugodtan kérdezzen bárki, aki nem értené mire is gondolok az adott bejegyzésben.