Archive for the 'Események' Category

Page 2 of 2

Modellkörkép Pécs 2009

Mint ahogy az elmúlt évben úgy idén is megadatott a lehetőség, hogy a Modellkörkép nevezetű közösségi felelősségvállalási programunk keretében új eddig még ismeretlen lányokat mutathassunk be és ismerhessünk meg.

Pécs Alkotmány utca

Mivel búcsúz veszünk Pécs városától és a későbbiekben más városban folytatjuk munkánkat, pár lányt meg szeretnénk lepni úgymond ha szabad a meglepni szót alkalmazni arra, hogy pár képet mindenféle elkötelezettség nélkül készítenénk róla.

Nem egy kifejezetten a Modellportfólió kategóriájába tartozó előhívott képekről van szó, de velük teljesen egyenértékű digitális képekről melyet a már jól megszokott módszerrel juttatunk el minden Kedves leányzónak aki megkeres minket vagy épp akit mi keresünk meg ezzel az ajánlattal.

Az elkövetkezendő hónapokban a Kapos Rádió-val közös akciónk keretében fognak fotóutalványok sorsolásra kerülni, de erről majd később hisz most ez a búcsúakciónk a leglényegesebb és egyben leginnovatívabb felhívásunk is egyben.

Csatlakozz te is minél hamarabb ne habozz és ne várj tovább!

Sony World Photography Awards 2010

Az igen értékes és nagyszerű ajándékokkal csábító Sony World Photography Awards fotópályázatra már három napja tölthetjük fel szebbnél szebb képeinket Amatőr és persze Profi kategóriába egyaránt.

Sony World Photography Awards 2010

A tavalyi évben is értékes nyereményekkel lettek gazdagabbak a szerencsés pályázók és nagyszerű fotókkal találkozhattunk azonban az idei fotópályázatra még több képre számítanak Sony World Photography Awards rendezői így még szélesebb és persze színesebb fotópalettával találkozhatunk hamarosan!

Minden lelkes amatőrnek és profinak sok sikert kívánok! :)

EKF2010 – Pécs

Büszke vagyok Pécsre mégis legfőképp arra, hogy megmutattuk, hogy igenis fejlődésre és elszántságra van szükségünk, hogy ne csak mi de Európa is büszke legyen ránk és elégedetten nézhessünk vissza évekkel később is Európa 2010-es Kulturális Fővárosára.

EKF Pécs 2010

Nem tudom milyen lesz, ha valaki véletlenül megkérdezi tőlem, hogy milyen azt mondani, hogy Európa Kulturális Fővárosának egyik keresett Modellfotósa vagy? Bizonyára örülni fogok és büszke leszek a városra Pécsre és arra, hogy az elkövetkezendő időben a városról készített képeimet az EKF2010-es Program támogatására ajánlom fel.

Hamarosan további információkkal is szolgálni fogok, hogy hol és miként fognak megjelenni ezek a felvételek, de az már most biztos, hogy a tömegközlekedési járgányokon nem ezek a fényképek fognak díszelegni. :)

A legutóbbi Voksokkal a Voksainkal megmutattuk, hogy igenis még eszünknél vagyunk, így már nem kell ahhoz se sok, hogy mindannyian büszkék lehessünk arra, hogy hamarosan pár hónap múlva Európa ránk fog figyelni és arra amit mi kínálunk legyen az bármi a lényeg az, hogy értékes legyen!

FotósBázis.com

Ma kaptam egy meghívót egyik kedves ismerősömtől erre az oldalra, amit eddig nem is ismertem igaz most se nagyon hisz alig van időm arra, hogy bármit is pontosan és teljes egészében átnézzek és megismerjek, de a lényegre pillanatok alatt rájöttem.

Canon EF Lens Collection

Lényegében egy Fotóso

knak szánt közösségi oldallal állunk szemben, ami csoportokra bontva is lehetőséget nyújt arra, hogy bemutatkozhassunk vagy megoszthassuk gondolatainkat a többi felhasználóval bár talán jelen esetben jobb szó a Fotóssal.

Valahogy soha nem volt időm közösségi oldalakra hisz többek között már az iWiW-et is ha heti rendszerességgel látogatom, akkor túlzok nem beszélve a Facebook vagy a Twitter oldalairól amiket talán félévente egyszer ha megnézek hisz nincs időm ilyenekkel foglalkozni.

Bár talán lehet ez lesz az első olyan oldal, amire szakítok időt még a legelfoglaltabb hétköznapjaimon is és hát az alapszabály a Fotózásban és a Fotósok között sincs másképp mint „Oszd meg és te is gazdagabb leszel” szép és nagyszerű fotókkal és talán sok ötletadó cikkel is.

Modell leszek!

Légy, semmi sem tart vissza legfeljebb te önmagad! Lehetőségeid adottak már csak arra van szükség, hogy felvedd velünk a kapcsolatot és a nyár beköszöntével akár 50%-os kedvezményekkel élj és vedd igénybe szolgáltatásainkat!

Modell Portfólió

Eközben természetesen különleges lehetőségek és ajánlatokkal is várunk a nyár folyamán, amikről természetesen most még nem mondhatunk semmit sem, de hamarosan már te is informálódhatsz arról, hogy miként lehetsz modell és miként juthatsz akár ingyen egy Profi Modell Portfólióhoz!

Tedd meg az első lépést és készíttess magadról egy Profi Modell Portfóliót mely elkészülte után már azonnal hivatalos vagy egy általad választott ügynökséghez ahol akár már kezdheted is bontogatni szárnyaidat.

Recesszióban a Fotósvilág?

A fényképezőgép gyártók igazából még nem annyira érezték meg a Gazdasági Válság hatásait, de az utóbbi pár hónapban leginkább 2009. Január 1.-je óta majdnem minden kategóriában emelkedtek a végfelhasználói árak emiatt sok esetben akár 20-30%-al is többe kerülhet egy Objektív.

Amiről biztosan vannak információim az a Canon EF70-200 F4 és F4IS változat ármódosulása a legtöbb esetben az € és $ magas árfolyama miatt az eddigi 144.900 Ft és 224.900 Ft-os ára helyett már most 170-190.000 Ft között mozog a stabilizátor mentes és 260-290.000 Ft-között pedig a Stabilizátoros változat ára.

Canon EF70-200 F/4 IS

Ha kiegészítőkről beszélünk, akkor a nem is olyan régen bemutatott Canon Speedlite 430EX II és Speedlite 580EX II Vakuk ára is jócskán emelkedtek hisz 2 héttel ezelőtt a kisebb 43-as kulcsszámú változat 59.900 Ft-os ára helyett már most 69.900 és 79.900 Ft között juthatunk hozzá még nagytestvéréért az 58-as kulcsszámú változatért az eddigi 99.900 Ft-os ár helyett már 119.900 Ft-ot kell a pénztárnál hagynunk, hogy a miénk legyen.

Emelkedett ezen felül pár Canon EF-S Objektív is és a kiegészítők legtöbb eleme sokkal többe kerül, mint a 2008-as év végén. Eddig a gépvázak ára nem nagyon módosultak így a kisebb gépekért Canon EOS450D már 139.900 Ft-ért hozzájuthatunk 18-55mm-es Stabilizátoros KIT objektívvel még a komolyabb Canon EOS40D és EOS 50D gépvázat már 192.900 és 279.900 Ft-os áron a magunkénak tudhatjuk.

Nem csak a Canon termékei emelkedtek, hanem majdnem az összes gyártóé bár a kérdés most inkább az, hogy még meddig fog emelkedni és mikorra várható az, hogy ismét elfogadható és baráti árakkal szembesüljünk egy-egy Fotós boltban ma már inkább csak nézelődő látogatásaink alkalmával.