Május elején jelentették be nagy felhajtással meg egy videóval és pár képpel a Nokia E51 utódjának számító (majd mindenki eldönti mag, hogy szerinte jobb lett –e) Nokia E52-est. Persze arra soha senki sem tudott választ adni, hogy mikor várható a megjelenése.
Amennyiben szabad hinni a hivatalos Nokia Mintaboltoknak és pár megbízhatóbb hazai mobil kereskedőnek akkor a készülék már ebben a hónapban megjelenhet valamikor a hónap utolsó hetében. Ha megkérdeznék tőlem, akkor inkább azt mondanám, hogy Augusztus első hetében már itt lesz és megvásárolható lesz.

Bízzunk abban, hogy nem romlik tovább a forint és az áfa is marad ott ahol most van akkor ezt az új készüléket természetesen kereskedőtől és becsülettől függően 85.000 és 90.000 Ft közötti áron lehet majd megvásárolni ami betudható a gyenge forintnak és a jelenlegi 25%-os áfának.
Fusson mindenki aki meg akarja venni, de azért vásárlás előtt gondolkodjon el azon, hogy az Apple iPhone 3G S-is valamikor most a következő héten vagy még ebben a hónapban fog megjelenni így aki hozzászokott a fizikai billentyűzet mentes élethez az úgyis az iPhone mellett dönt aki nem az pedig a Nokia E52 mellett.
Egészen pontosan iPhone 3G S lesz a becsületes neve és legalább megint lesz mire elszórja az ember a kemény munkával vagy nélküle megkeresett pénzét. Nagyon gondolkodom, hogy leváltsam –e a réginek egyáltalán nem mondható még egy éves korát sem elért iPhone 3G-met hisz igazából ez a készülék is tökéletes.

Persze jó pár dologban fejlődött az új iPhone de hát a kamera engem nem nagyon érdekel azt se bánnám ha nem is lenne hisz nem ezzel fogok fotózni de azért kíváncsi lennék arra, hogy valójában mennyivel is lett gyorsabb és kiforrottabb elődjénél.
Még arra is kíváncsi lennék, hogy ugyanolyan felhajtást fognak –e ennek a készüléknek rendezni mint annakidején az iPhone 3G-nek vagy semmi sem lesz mindösszesen egyik napról a másikra megjelennek az új iPhone 3G S készülékek a T-Mobile üzleteiben.
Megismételném –e az előző évi elő regisztrációs hátha én is elsők között jutok hozzá procedúrát? Biztos, hogy nem többek között azért nem hisz nem tudom még, hogy érdemes –e vagy épp van –e értelme annak, hogy lecseréljem a jelenlegit pár újdonságért cserébe.

Igazából azt sem tudom mit is kezdenék a megmaradt készülékkel ha megvenném az újat hisz eladni nevetséges áron lehet a kukába kidobni meg semmi kedvem arra pedig, hogy a polcon porfogóként üzemeljen ismét nem sok értelmét látom.
Mégis idővel úgyis el fog dőlni, és ha idén nyáron nem is leszek az elsők között aki megvásárolja a készüléket ennek ellenére elsők között fogom szemügyre venni és levonni a tanulságokat, hogy érdemes ismét elszórni egy komoly Noteszgép árát egy telefonra vagy távrecsegek tovább a már megszokott és nagy becsben tartott iPhone 3G-vel.