Monthly Archive for október, 2009

Szükségünk van nekünk még erre is?

Tettem fel magamnak a kérdést mikor az a fantasztikus ötletem támadt, hogy létrehozok egy olyan oldalt ahol egyben azok is találhatnak valami értékeset vagy egyedit akik nem is keresnek semmit sem avagy épp azok akik még nem profi Fotósok mégis annál jobban vágynak arra, hogy legyen aki példát mutat vagy épp ötleteket adjon…

Kreatív Fotók és Fotósok

Szükségünk van nekünk erre? Igazából azt sem tudom, hogy kicsi kis országunkban ez csak nekem jutott egyedül eszembe, avagy már bőven van ilyen (?) sőt már annyi, hogy sok is belőlük. Nem tudom igazából még nem találkoztam egy ilyen elképzelt oldallal sem amire én gondoltam volna.

Találkoztam néha-néha olyan oldalakkal amik nagyon jók lehettek volna ha-ha-ha ez meg az meg amaz meg még ez is. Tehát az összhang nem volt meg és igazából sokszor vagy beolvadtak egy másik ötletbe és így eltűntek vagy épp megmaradtak csak épp nem gyarapodtak így felesleges is lett volna visszalátogatnom.

Valójában 4 úgymond központi elem köré szeretném építeni az oldalt melyek a következők lennének:
•    Nyalánkságok bemutatása, amitől jobb vagy épp rosszabbak is lehetnek a képeink, vektoros rajzaink vagy bármi, ami beleférhet ebbe a kategóriába.
•    Olyan fotók és minden ami grafika mely valamivel több valamivel többet nyújt és felhívja a figyelmet ami talán elragad? Egyszóval ami inspiráló hatással lehet bárkire akit érdekel az adott témakör.
•    Pár sehova sem illő kép, fotó és bármi ami még ide belefér de máshova már egyáltalán nem.
•    Beszélgetések olyan emberekkel akik vagy még nem ugrottak fejest vagy épp most készülnek vagy már legszívesebben kimásznának a Fotózás a Videózás vagy a Modellkedés rejtelmeiből.

Egyszer csak lesz belőle valami az már biztos, hogy nem sok napot kell aludni és talán az idei évben publikussá is válhat az a bizonyos oldal… Hamarosan… Hamarosan…

Bemutatkozik a Canon EOS-1D Mark IV

Tegnapi bejegyzésemet követően a Full HD szerelmeseinek örömére nagyfelbontású monitorjaikon kellemesen fognak megjelenni az alábbi képek melyen az új Canon EOS-1D Mark IV-et és annak kisebb-nagyobb változásait és fejlesztéseit vehetjük jobban szemügyre.

Az új fényképezőgépet elsők között próbálhatta ki az ismert és méltán elismert Vincent Laforet aki kapott a lehetőségen és egy nagyszerű természetesen HD felbontású rövid filmmel lepett meg minket és egyben demonstrálta az új Canon EOS-1D Mark IV lehetőségeit is.

EOS-1D Mark IV  - Live Design

EOS-1D Mark IV  - Tükör és Szenzor

EOS-1D Mark IV  - Kezelőszervek

EOS-1D Mark IV  - Felülnézeti Kezelőszervek

EOS-1D Mark IV  - DIGIC 4

EOS-1D Mark IV  - APS-H CMOS Képérzékelő

Canon EOS-1D Mark IV

Megérkezett immáron hivatalosan is a Canon legújabb zászlóshajójának nyugodt szívvel titulálható és egyben a Canon tükörreflexesek csúcsát képviselő EOS-1D sorozat legújabb tagja a Canon EOS-1D Mark IV.

EOS-1D Mark IV  - Objektívvel

Az új EOS-1D Mark IV újdonságai között említhetjük a 45 pontos AF szenzort a másodpercenként akár 10 kép elkészítésére lehetőséget adó zárszerkezetet a magas ISO értékeket, melyet az alapértelmezett 100-12800-as tartománytól egészen kiterjeszthetünk ISO102400-ig is.

Meglepő újdonság, hogy az eddigiektől eltérően a Canon mérnöki úgy döntöttek, hogy nem Teljes képkockás érzékelőt építenek az új készülékbe hanem APS-H képérzékelőt melynek felbontása jelen esetben 16,1 Megapixel és jelen esetben 1,3-as szorzót kell alkalmaznunk az objektívek pontos gyújtótávolságának a kiszámításakor.

Az utóbbi időben előszeretettel alkalmazott EOS Movie FULL HD támogatással is rendelkezik az új EOS-1D Mark IV mely a köznapi nyelven annyit jelent, hogy igen ő is képes nagyfelbontású videó felvételek elkészítésére.

Az új fényképezőgépet a tengerentúl hamarosan a boltok polcain üdvözölhetjük a maga +-5.000 $-os árcetlijével. Várhatóan sok érv és ellenérv lesz az új készülék mellett, hogy miért érdemes megvenni és miért lesz érdemesebb a Canon EOS-5D Mark II mellett maradni. Személy szerint azt mondom, hogy mindenki döntse el maga, hogy mire is van igazából szüksége a készülékek jellemzőit alapul véve.

A készülék bemutató oldala itt található ahol a nagyfelbontású Videó mellett természetesen Fotókat is találunk, amik az új Canon EOS-1D Mark IV-vel készültek.

Hazánk érdemei a mi érdemeink is!

Egy nagyszerű videó még nagyszerűbb érdemekről, ami hozzánk magyarokhoz és Magyarországhoz kötődnek. Ami talán még fontos, hogy igen-igen Canon EOS 5D Mark II-vel készültek a felvételek. :) Mást nem is kell mondanom sokkal inkább:

Rendező a többszörös díjnyertes: Madarász István
Ami pedig a videó alatt hallható: Balkan Fanatik feat. Prophet and Janga – Ha te tudnád
Projekt: Budapest Business Region – Get Engaged